A lengyel alkotmány elfogadásának 235. évfordulóját Zajti Ferenc: Lengyel piac – Határtalan szimpátia c. filmjének vetítésével ünnepeltük idén május 6-án Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban, közösen a Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesülettel és Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatával. A rendezvényen Leszkó Małgorzata, a lengyel önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Takács Pétert, a Lencsési Közösségi Ház igazgatóját, valamint Varga Tamás alpolgármestert és Gólya Pál elnök urat, a Civil Szervezetek Szövetségétől. 1791. május 3-án Varsóban fogadta el a lengyel parlament az alkotmányt, amely egyéni jogokat biztosított minden állampolgár számára. A dokumentum a világ második, Európa első alkotmánya volt. A dokumentum a mai napig szimbóluma a függetlenségnek, a hazaszeretetnek és a nemzeti egységnek.

A köszöntő és az ünnepi beszéd után Zajti Ferenc filmrendező személyesen vezette be alkotását, a „Lengyel piac – Határtalan szimpátia” című dokumentumfilmet. A dokumentumfilm a lengyel–magyar kapcsolatok sajátos, 1980-as évekbeli fejezetét dolgozza fel. Központi témája a korszak emblematikus jelensége, a „lengyel piacozás”, amely sokkal több volt egyszerű feketekereskedelemnél vagy gazdasági kényszermegoldásnál. A lengyelpiacok az 1970-es évek végétől virágoztak fel, amikor a lengyelek a hazájukban uralkodó súlyos áruhiány és gazdasági válság miatt kényszerültek arra, hogy külföldön (főleg Magyarországon) értékesítsenek mindent, amit otthon kaptak vagy gyártottak. A film bemutatja, hogyan vált a kereskedelem a szabadság és a túlélés egyik formájává a szocialista blokk országaiban. A magyarok nemcsak vásároltak, hanem gyakran cserekereskedelmet is folytattak. A lengyelek itthonról főleg élelmiszert vittek vissza. Bár a hatóságok néha razziákkal nehezítették az árusok dolgát, a hétköznapi emberek szintjén a lengyelpiac elmélyítette a két nép közötti szimpátiát és szolidaritást, hiszen mindkét fél segített a másikon a hiánygazdaság túlélésében, miközben Lengyelországban a Szolidaritás mozgalom és a hadiállapot határozta meg a mindennapokat. A film interjúkon és korabeli archív felvételeken keresztül mutatta be a történéseket. A film után rendezvényünk jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult.