2014. november 8 –án a Békéscsabai Lengyel Önkormányzat és a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület, Lengyel Nap Békéscsabán c. rendezvény keretében, megemlékezett a II. világháború kitörésének 75. évfordulójáról.
A programon, amelyen Leszkó Malgorzata, a helyi lengyel önkormányzat elnöke konferált, először a „ Balatonboglári Lengyel Iskola története” c. kiállításba tekinthettünk bele.
Tárlatot bemutatta Virágh József, a Magyarországi Lengyel Múzeum és Levéltár igazgatója.
Az ő szavaiból megtudtuk, hogy a magyar kormány – ebben a lengyelek számára kilátástalan helyzetben – segítő kezet nyújtott. Teleki Pál miniszterelnök – Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel egyetértésben – utasítást adott, hogy a lengyel menekültek előtt a magyar határokat nyissák meg; ezt 1939. szeptember 18-án hivatalosan is közölték a lengyel követtel, Leon Orłowski gróffal. Magyarország a világháború alatt mintegy százezer lengyel menekültet fogadott be. Ezek között számos gyermek és fiatal volt, akik szüleikkel együtt hagyták el hazájukat. Ezen fiatalok oktatására külön gondot fordítottak lengyel és magyar részről egyaránt. Már 1939 novemberében megnyitotta kapuit Balatonzamárdi községben a Lengyel Gimnázium és Líceum, amelyet később, összevonva a szikszói iskolával, 1940 júniusában Balatonboglárra helyeztek át. 1944-ig, Magyarország német megszállásáig ez az intézmény adta a legnagyobb lengyel iskolai közösséget; mintegy hatszáz tanuló került ki falai közül. Hivatalosan elismert érettségi bizonyítványt adott, amellyel felsőoktatási intézményekbe lehetett beiratkozni.
A kiállítást, volt balatonboglári lengyel tanulók készítették, akik a háború után Magyar-Lengyel Egyesületet hoztak létre és a mai napig szoros kapcsolatban vannak a magyar barátaikkal. Ezzel a kiállítással köszönetet mondanak Magyarországnak a nyújtott segítségéért.
Utána „A magyar szív” c. Grzegorz Lubczyk, volt budapesti lengyel nagykövet, dokumentumfilmje került bemutatásra.
A filmen lengyel túlélők visszaemlékeznek és nyilatkoznak a magyar földre érkezésük fogadtatására és az itt eltöltött életük hétköznapjaira. Henryk Slawik a Magyarországi Lengyel Polgári Bizottság elnöke, 1943-ban úgy nyilatkozott: „ Amikor lábunk szülőhazánk földjét érinti újból, akkor sokan közülünk visszatekintenek majd a vendégszerető magyar földre, amely oly szívélyesen vont magához és annyi éven át táplált bennünket. Megértjük akkor, hogy nem idegen föld volt az, hanem hű barátainak földje, akik a nehéz és terhes órákban nem űztek el minket, hanem a hozzájuk méltó nemes bátorsággal segítettek legyőzni lelki és fizikai bujdosásunk legnehezebb időszakát. E nép minden rétege, kicsik és nagyok, bajtársaink voltak a szerencsétlenségben. Sok kedves baráttal találkoztunk itt, nem is sejtve, hogy annyian vannak – gyakran távoli falvak egyszerű emberei , papok, orvosok, hivatalnokok, parasztok és munkások. Olyanok voltak ők, mintha a mi közös ügyünk ismeretlen katonái lettek volna – hétköznapi emberek, akik azonban soha nem inogtak meg, és soha nem fukarkodtak odaadni szívük melegét. Soha ne feledjük őket!”
A végén Leszkó Malgorzata megköszönte a rendezvény támogatóinak a közreműködését, akik a következők voltak:
– Országos Lengyel Önkormányzat
– Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat
– Lencsési Közösségi Ház
– Magyarországi Lengyel Múzeum és Levéltár
Ünnepség kötetlen beszélgetéssel zárult.
