Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Cigány, Lengyel, Román, Szlovák Kisebbségi Önkormányzatok 2007. december 10-én a Nemzetiségek Napja alkalmából ünnepséget rendeztek a Városháza dísztermében.

A rendezvényt Köles István alpolgármester nyitotta meg köszöntőjével, amit rövid ünnepi műsor követett. Az első fellépők a Szent László utcai Általános Iskola és Óvoda két óvodásai voltak, akik magyar és cigány nyelven mondtak verseket. Utánuk következett a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes román és szlovák nemzetiségi táncokkal, majd hallható volt a Chopin kórus lengyel dalokból összeállított előadása.

A műsort a díjak átadása követte: a Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kiszelyné Bencsik Ilonát tüntette ki, a románoktól Dr. Aurel Ardeleán rektor és a szlovákoktól Tóth Mihály, Paulik László, Kovács Pál és a Mezőmegyeri Asszonykórus is kapott kitüntetést. A Békéscsaba Lengyelségéért 2007. évi kitüntetését a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat a beérkezett ajánlatok alapján Leszkó Pálnak adományozta.

A kitüntetett plakettet és elismerő oklevelet kapott az önzetlen, aktív munkájáért a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesületben és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatában. A program közös Adventi gyertyagyújtással ért véget.