2025. november 12-én a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata méltó ünnepséggel emlékezett meg a Lengyel Függetlenség Napjáról. A rendezvénynek a békéscsabai Lencsési Közösségi Ház adott otthont, az intézmény vezetőjének Takács Péternek köszönhetően. Az ünnepségen Leszkó Malgorzata, a lengyel önkormányzat elnöke köszöntette a megjelenteket, majd átadta a szót Molnár Szilviának, az önkormányzat elnökhelyettesének, hogy tartsa meg ünnepi beszédét.

A program részeként a „Lengyelország magyarok szemében” című kiállítás megnyitására került sor, amelyet Lagzi Gábor történész, polonista és a Lengyel Kutató Intézet és Múzeum munkatársa – nyitott meg. A fotótárlat 19 tablóból áll, a bemutatott fotók a Fortepán fotóarchívum értékes gyűjteményéből származnak.

A program második felében Zajti Ferenc, filmrendező dokumentumfilmjét tekinthette meg a közönség, amely egy kivételes magyar életútját meséli el, aki a II. világháború után fordulatos körülmények között került Lengyelországba, majd Gdanskban telepedett le. A film Elek Istvánról állít portrét, aki a II. világháború viharai közé sodródva a német parancsnokság alatt álló magyar lovashadosztály huszárezredének hadnagyaként szolgált Varsóban. 1944-ben a varsói felkelésben együttműködött a lengyel Honi Hadsereggel, és segítette a civileket. 1945-ben elfogták és a Szovjetunióba hurcolták, ám végül sikerült szerencsésen megszöknie. Halászok találtak rá és mentették meg, nekik köszönhetően jutott el Lengyelországba. Kertészmérnöki diplomájával helyezkedett el. Tudását többek között az gdansk-i Oliwa-i Park újjáépítésében és az állatkert tervezésében kamatoztatta, emellett tolmácsként dolgozott. Ő alapította a gdansk-i Lengyel – Magyar Baráti Társaságot. Munkásságát számos magas rangú kitüntetéssel ismerték el mindkét országban. Az ünnepi program jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol a résztvevők megoszthatták gondolataikat, élményeiket.