A Lengyel Nyelvoktató Iskola Békéscsabán „Ki tud többet Lengyelországról?” címen vetélkedőt hirdetett általános iskolás tanulók számára 2007. november 10-én délelőtt.

A versenynek a Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület székhelye (Békéscsaba, Szent István tér 8.) adott otthont, ahol a gyerekeket teával, üdítővel, pogácsával és finom süteménnyel várták. Öt csapat szállt harcba az első helyért: a József Attila Általános Iskolából, a 10. Számú Általános Iskolából, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából és az Országos Lengyel Nyelvoktató Iskola szegedi tagozatától is jöttek tanulók. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk, melyeken keresztül bizonyíthatták felkészültségüket a lengyel történelemről, földrajzi ismeretekről és lengyel aktualitásokról. Az elméleti feladatok között szerepeltek tesztes kérdések, keresztrejtvény, hibajavítás és hiányos mondatokat is ki kellett egészíteniük. A fiatalok ezen a délelőttön a memóriájukat is megtornáztatták néhány feladattal: lengyel filmeket vetítettünk nekik és kérdéseket tettünk fel, amire emlékezetből válaszoltak. Természetesen a játék sem hiányozhatott, amit vidám Activity – vel biztosítottunk.

A küzdelem szoros volt, csupán 1-2 pontos eltérések voltak a csapatok között. Az első helyezést a Jankay Tibor Két Tannyelvű Általános Iskola érte el és csak 1 pont lemaradással a József Attila Általános Iskola végzett a második helyen.

A gyerekek kiemelkedő jutalmazásban részesültek: az első csapat tagjai 4000-4000 Ft –os könyvvásárlási utalványt és értékes albumokat kaptak, a második helyezettek a 3000 Ft – os könyvvásárlási utalvány mellett albumokkal lettek gazdagabbak és a harmadik helyezettnek is hasonló volt a díjazásuk, csak ők 2000 Ft-os utalványokban részesültek.
A diákok, a kísérő tanárok nagyon élvezték ezt a programot, ezért elhatároztuk, hogy jövőre is megrendezzük és remélhetőleg olyan sikeres lesz, mint most 2007-ben.