A Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület és a Békéscsabai Lengyel Önkormányzat 2015. december 17-én tartotta meg a lengyel hagyományokat is felelevenítő Karácsonyi Ünnepségét.

 

Leszkó Malgorzata, Békéscsaba Lengyel Önkormányzatának elnöke, ünnepi beszédében megköszönte az egyesületi vezetőségnek és a tagság tevékenységben aktív tagjainak a 2015. évi áldozat kész munkát. Az év eseményei és a sikeresen megvalósított programok, kellő alapot és hitet biztosít számunkra, hogy a jövő év kihívásainak maradéktalanul eleget tegyünk. Eredményes, élmény gazdag évet tudhatunk magunk mögött. Elnök asszony az ünnepi beszéde végén szétosztotta az ostyát, hogy lengyel szokás szerint kölcsönös ostyatöréssel mindenki kifejezhesse jókívánságait és szeretetét a másik ember felé.

A kölcsönös köszöntések elhangzása után jó hangulatú közös baráti beszélgetések folytak.
A hagyományoknak megfelelően az egyesület tagjai most is bőségesen gondoskodtak a maguk által készített süteményekről és egyéb finomságokról, melyek fogyasztása családiassá tette az együttlétet.
Máté László, egyesületi elnök a jó hagyományok ápolását, megtartását hangsúlyozta.

Az estet a Chopin kórus tagjainak éneklése tette teljessé.