2017. március 20-án megrendeztük a Magyar- Lengyel Barátság Napi ünnepséget Békéscsabán. Nagy örömünkre Marcin Sokolowski Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetség Konzuli Osztályának vezetője megtisztelte jelenlétével. A rendezvényre nagy volt az érdeklődés.

 

A programot a Csabagyöngye Kulturális Központban Leszkó Malgorzata a Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg köszöntőjével. Majd beszédében kiemelte a magyar- lengyel baráti kapcsolatok fontosságát, és kölcsönös segítség nyújtását a történelem során több mint ezer évre visszatekintve, valamint közös uralkodóinkat és a lengyel területen született Szent László királyunkat.

Kihangsúlyozta, hogy a legnehezebb időkben is megmaradt ez a szoros kapcsolat a két nép között.

 

Felkérte Marcin Sokolowski Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetség Konzuli Osztályának vezetőjét, ossza meg a tisztelt megjelentekkel saját gondolatait. A Konzul úr arról beszélt, hogy milyen nagy jelentősége van a mai napig a két állam együttműködésének, tetszését fejezte ki a 2007-ben hozott döntésnek, melynek értelmében a március 23.-a a Magyar – lengyel Barátság napja lett. E jeles alkalomból sok lengyel és magyar városban ünnepi koncerteket, rendezvényeket szerveznek. A központi ünnepséget idén a lengyel Piotrków Trybunalski város rendezi.

 

A megnyitó beszédet a  Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület Chopin Kórusának ünnepi műsora követte, Rázga Józsefné vezényletével. Többek közt Dowland: Drága perc , Ismeretetlen szerzőtől: Tavaszköszöntő, Górecki: Mária ének és Lasocki: Mazur  művek hangzottak el. Befejezésül együtt énekeltük el a Dzieweczko ze Slaska című lengyel népdalt. Ezúton is megköszönjük ezt a csodálatos műsort, további sok sikereket kívánva a munkájukhoz.

 

A Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület székelyén megbeszélést tartottunk az egyesületünkben levő problémák megoldásáról,valamint a Chopin Kórus munkájának további segítéséről, esetleges találkozásról lengyelországi kórussal.

 

 

A konzul úr  a békéscsabai látogatása emlékére a vendégkönyvben köszönetét fejezte ki a az önkormányzatnak és az egyesületnek a Magyar – Lengyel Barátság Napja alkalmából megrendezett programért.