2007. május 26-28-án a Békéscsabai Lengyel Nyelvoktató Iskola tanulói már ötödik alkalommal vettek részt a „Lengyel emlékek magyar földön” című tanulmányúton. Ebben az évben Esztergom és környékének, valamint Budapest lengyel vonatkozású nevezetességeit látogattuk meg.

2007.05.26-án délelőtt indultunk Békéscsabáról Budapestre a Lengyel Házba. Itt Pál Mária a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének alelnöke köszöntött bennünket, aki elmesélte a Lengyel Ház történetét, bemutatta a falakon elhelyezett emléktáblákat.

A diákok megtudták, hogy a Lengyel Házat 1935-ben alapították, amely kezdetben menedékházként szolgált a kőbányában dolgozó legszegényebb lengyel munkások részére. 1952-ben az állam elvette, majd hosszú idő után a Polónia közössége 1998-ban kapott vissza. Ma az 1992-ben megalakult Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete itt katolikus, szociális és kulturális központ létrehozásán fáradozik.
Később a Lengyel Perszonális Plébánia megtekintése is sorra került.
Vacsoráztunk a hangulatos Zilla Étteremben.

2007.05.27-én reggel Budapestről indultunk Esztergom felé, ott Bayerné Jura Urszula idegenvezetésével megtekintettük a Bazilika lengyel nevezetességeit: Szent Adalbert emléktábla, II. János Pál Pápa emléktábla, II. világháborús lengyel – magyar emléktábla, a Bakócz kápolnában a Sobieski emléktábla, IV. Béla lányainak szobra, a három kassai vértanú szobra.

Ezt követően a Bazilika melletti Erzsébet parkba vezetett utunk, ahol az 1933-ban felállított Jan Sobieski emlékoszlopot koszorúzta meg iskolánk két tanulója.

 

Majd dr. Etter Jenő emléktáblát tekintettük meg, aki Esztergom polgármestere volt a II. világháborúban és ő nyújtott hatósági védelmet a lengyel menekülteknek. Ezek után a közelmúltban épült Mária – Valéria hídon átmentünk a szlovákiai oldalra Párkányba, ahonnan festői környezetben szemlélhettük meg Esztergomot középpontjában a Bazilikával.

Onnan visszatérve részesei voltunk az Esztergomi Pünkösdi Vásárnak.
Késő délután az Esztergomi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Magyar – Lengyel Társaság székhelyén találkoztunk a Poloniával, valamint a lengyelül is beszélő diákokkal.

A békéscsabai vendégeket Bayer László az Esztergomi LKÖ elnöke fogadta. A személyes bemutatkozások után a lengyel szervezetek tevékenységének kölcsönös megismerésére, tapasztalatcseréjére került sor. Megbeszélésre került az Esztergomi Lengyel Nyelvoktató Iskola tanulóinak 2007. őszi békéscsabai látogatása.
A Budapest felé vezető úton megtekintettük a Visegrádi Fellegvárat, ahol 1991-ben a Visegrádi négyek: Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország aláírták az együttműködést. A nap végén a dömösi kápolnánál is megálltunk, ahol a II. világháború idején Szülőhazájuk szabadságáért imádkoztak a lengyel menekültek.

2007.05.28-án reggeli után elindultunk Budapesten a gellért hegyi Sziklatemplomhoz, amelyet az ősi Szent – Iván- barlang kibővítéseként 1926-ban szenteltek fel.

A résztvevők megtudták, hogy 1934-ben készült el a templomhoz kapcsolódó pálos kolostor. 1951-ben a rendet feloszlatták, a templomot befalazták. A kolostor és a templom 1989-ben került vissza a pálos rend tulajdonába. 1994-ben szentelték fel a lengyel oltárt, melyet egy hatalmas lengyel címer és az aranykoronás sas díszít. Az újjáépítés 2000-re fejeződött be.

 

Ezután a Budai Várnál és a Halászbástyánál tettünk sétát.
Végezetül délután megkezdtük hazautazásunkat Békéscsabára.
A Békéscsabai Lengyel Nyelvoktató Iskola tanulói gazdag élményekkel, személyes kapcsolatokkal, a magyarországi lengyel történelmi helyszínek,- épületek- és személyek megismerésével gyarapodtak.