A lengyelországi Wspólnota Polska Koszalini Egyesülete meghívására Magyarországról  a békéscsabai Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület Chopin kórusa – Rázga Józsefné karnagy vezetésével – összesen 25 fővel vett részt 2011. 07. 20-31. között a Koszalinban megrendezett „Lengyelség Nyara” c. rendezvényen.

A szerda reggeli indulást követően – többszöri pihenőt beiktatva – a késő esti órákban érkeztünk meg a kb. félúton lévő Naklo Slaskie-be, ahol finom meleg vacsorával várták kórusunkat. Másnap folytattuk utunkat a Balti-tenger partjához közeli Koszalinba. Megérkezvén elfoglaltuk a szállást,

majd vacsora után rövid ismerkedésre került sor a találkozón résztvevő kórusokkal a Koszalini Műszaki Egyetem aulájában. Itt várt ránk Arkadiusz, aki az ott tartózkodásunk ideje alatt mindvégig kísérte és segítette kórusunkat. Pénteken volt a „Lengyelség Nyara” c. rendezvény ünnepélyes megnyitója a Művelődési Házban. Itt a világ különböző részéből érkezett,  az ottani lengyelséget képviselő karnagyok vezényletével az Anyaország Énekkarának műsorát tekinthettük meg. Mint megtudtuk, ezek a karnagyok július első két hetében részt vettek Koszalinban egy közös felkészülésen. Volt közöttük olyan is, aki már 5. éve visszatérő szereplője volt a karnagyképző kurzusnak, s tevékenységét Diploma Oklevéllel ismerték el. A délutáni próbát és rövid szabadidőt követően a Lengyelség Emlékművénél folytatódott az ünnepélyes megnyitó. Ünnepi beszédeket követően a résztvevők koszorút ill. virágcsokrokat helyeztek el az emlékműnél.

A jelenlévő kórusok egy-egy műsorszámmal mutatkoztak be, majd a  sajtó fotósai minden kórusról csoportképet készítettek, mely a helyi Miasto c. újságban jelent meg. A szálláshelyre visszatérve a kórusvezetők és karnagyok megbeszélésen vettek részt, ahol a rendezvény főszervezőjének elnökével, Zbigniew Ciechanowski úrral egyeztették a következő napok pontos programját.

Szombat délelőtt az alábbi kórusok mutatkoztak be saját repertoárjukkal  a Művelődési Házban:

– Kwiaty Polskie kórus – Fehér Oroszország, Jaroslaw

– Signum kórus – Ukrajna, Makiejew

– Kantylena kórus – Fehéroroszország, Wolkowysk

– Wilenka kórus – Litvánia, Wilnius

– Pátria kórus – Ukrajna, Iwano-Frankowsk

– Sursum Corda kórus – Fehéroroszország, Grodno

– Chopin kórus – Magyarország, Békéscsaba.

 

Kórusunk a következő műveket adta elő:

Kurpiow: Cieszy sie caly swiat

Schumann: Cigányélet

Lukaszewski: Beatus Wir, Alleluja

Liszt: Salve Regina

Bárdos: Régi táncdal

Rozdzynski: Oj, nasi jada

Ebéd után, a mintegy 15 km-re fekvő tengerparti településre, Mielno-ba látogattunk, ahol sokan először látták meg a tengert. A hangulatos üdülőhelyen gyorsan telt az idő, sajnos a borús-esős  időben csak sétálni tudtunk a tengerparton. Vacsora után közös próbára került sor az egyetem aulájában, készülvén a másnapi templomi szolgálatra. Vasárnap, a szállásunk szomszédságában lévő Szent Lélek Templomban a délelőtti ünnepi mise keretében együtt énekelt valamennyi kórus.

Délután a kórusok a környék különböző településein léptek fel, kórusunk a mintegy 30 km-re lévő tengerparti városban, Kolobrzeg szabadtéri színpadán. Az alábbi, mintegy 40 perces műsort lelkes tapssal fogadta az üdülőhely közönsége.

1./ Friederici: Baráti kör                                 10./ Bárdos: Régi táncdal

2./ Dowland: Drága perc                                 11./ Ryling: Na jeziorze

3./ Szelogowski: Madrygal                             12./ Ryling: Dzieweczko

4./ Moniuszko: Offertorium                            13./ Klasocki: Nie bedzie

5./ Chopin: Wiosna                                         14./ Kurpiow: Cieszy sie caly swiat

6./ Chopin: Hulanka                                       15./ Rozdzynski: Oj, nasi jada

7./ Schumann: Cigányélet                              16./  P. Shott: Amsterdam

8./ Kodály: Jánosköszöntő                             17./ Brenchley: Alleluja

9./ Karai: Hajnal az erdőn                              18./ Bárdos: Tiszai dallamok

Kolobrzeg város is készült kórusunk fogadására, érkezésünket a város több pontján elhelyezett plakátok is hirdették.

A helyi, újonnan épült Kulturális Központban az igazgató asszony és a polgármester helyettes köszöntötte csapatunkat.

Ezt követően rövid városnézés következett, természetesen a tengerpartot és a kikötőt is érintve,

majd a város vendégeiként vacsorára voltunk hivatalosak. Hétfőn délelőtt műhelymunka kezdődött a Műszaki Egyetem tantermeiben, ahol szólamonként gyakoroltuk a Gálakoncert darabjait.

Délután a közeli Rosnowski tónál szabadidő programot szerveztek vendéglátóink, ahol népviseletbe öltözött zenekar fogadott bennünket.

A kellemes környezetben a játékos programokat (kötélhúzás, üvegbe ceruza lógatás, stb.) követően a tábortűznél lengyel kolbászt sütöttünk, ismerkedtünk a többi kórus tagjaival, majd disco zenére elkezdődött a tánc.

Már sötétedett, amikor az autóbuszokkal visszatértünk szálláshelyünkre. Kedden délelőtt folytatódott a szólamonkénti műhelymunka, majd délután pihenés következett a tengerparton. Ezúttal Lazy település homokos partjával ismerkedtünk meg. A csodálatos napsütésben már néhányan bemerészkedtek a 16 fokos Balti tengerbe is, míg a többség csak napfürdőre vállalkozott.

Vacsora után még összevont próba volt a kórusoknak a Műszaki Egyetem aulájában. Szerda délelőtt a Gálakoncert helyszínén, a Szent Lélek Templomban volt próba a kórusoknak. Délben, 12 órakor a találkozón résztvevő kórusok 4-4 fős delegációját fogadta Koszalin város polgármestere, valamint néhány országgyűlési képviselő.

A polgármester megköszönte a kórusoknak, hogy a saját országukban népszerűsítik a lengyel zenekultúrát, majd vendégül láttaa megjelenteket. Délután, immáron másodszor – de ezúttal szerencsére jó időben – Mielno-ban, a tengerparton töltöttük a szabadidőt. Este a szálláshelyünk szomszédságában lévő modern bevásárló központban (EMKA) léptek fel a kórusok.

Csütörtök délelőtt főpróba volt a Szent Lélek Templomban, ahol a forgatókönyv szerint végig próbáltuk az esti előadás teljes műsorát. A délután készülődéssel telt, majd 19 órakor  következett a Gála Koncert. Az impozáns Szent Lélek Templom zsúfolásig megtelt.

A résztvevő kórusok Przemyslaw Palka karnagy vezényletével az alábbi műveket szólaltatták meg:

T. Klonowski: Gaude Mater Polonia

K.M. Prosnak: Piekna Nasza Polska

H.M. Górecki: Zdrowas badz Maryja

G. Miskiewicz: Barka

J. Swider: W starym kraju goscic

A közös előadást a kórusok egyéni műsora követte. Kórusunk Rozdzynski: Oj, nasi jada dalát adta elő zongorakísérettel.

Ezt követően köszöntő és köszönő beszédek hangzottak el, majd az összes kórus előadásában felhangzott a finálé: Z. Kozub- Hymn Chórów Polonijnych  Megható, s egyben felemelő érzés volt a mintegy 200 fős kórusban énekelni és a Gála végén a felállva tapsoló közönség elismerését fogadni. Péntek délelőtt egy újabb tengerparti települést, Gaski-t ismerhettük meg. A borús idő ellenére jól esett a homokos parton sétálni, nézni a hullámokat, a sirályokat és gyűjteni a szebbnél szebb kavicsokat.

A délután már hazautazáshoz való készülődéssel telt. Szombaton reggel, megköszönve a lehetőséget és a szívélyes fogadtatást, búcsút vettünk házigazdáinktól és várostól. Egész napos utazást követően az esti órákban érkeztünk Naklo Slaskie-be, ahol vacsorát követően mindenki gyorsan pihenőre tért. Vasárnap reggel hazaindultunk, s a késő esti órákban szerencsésen megérkeztünk Békéscsabára.

Ezt a 11 napos utat nehéz röviden összegezni. Annyi bizonyos, hogy a kint tartózkodásunk során nagyon sok szakmai tapasztalatot szerzett a kórusunk: pl. beéneklés és hangzás új technikája, lengyel kiejtés gyakorlása, a többi kórus előadásmódjának megismerése stb. Lehetőség nyílott a személyes kapcsolatok felvételére is, pl. a Minszk-ből érkezett karnagy érdeklődött kórusunk iránt egy esetleges cserekapcsolat kialakításáról. Kórusunk karnagyának, Rázga Józsefné Áginak és egyik zenei végzettségű tagjának, Gál Csabának  felajánlották a szervezők, hogy 2012-től vegyenek részt a karnagyok részére szervezett kurzusokon. Mindketten örömmel elfogadták ezt a megtisztelő felkérést, s kitöltötték a jelentkezési lapot.

A hosszú együttlét során a kórustagok között is szorosabb barátság alakult ki, erősítve ezáltal a csapatszellemet.

További fotók:

Képtár (2009.09.19-től)